Idén is jártak „Vadmalacok” a Kismagosban
Ha július, akkor ideje a táborozásnak! Mi már hónap elején elvarázsoltunk 20 gyereket. Reméljük, kialudták már magukat, és újult erővel élvezik a nyarat!
Túráztunk 50 km-nyit a Börzsönyben, és legalább 10 km-t táboron belül.
Megetettünk egy falka szúnyogot, és megettünk egy nagy ládányi sárgabarackot.
Minden irányból és magasságból megcsodáltuk a tájat, és rácsodálkoztunk számos élőlényre.
Jártunk bükkfák között és vadvirágokkal, gyógynövényekkel teli réten. Kerestünk élőlényeket a patakban és boldogan fedeztünk fel újabbakat az erdei pocsolyákban.
Meghódítottuk a Nacsapéreg-et és a Nagy-Hideg-hegyet, több helyről ránéztünk a Naszályra és a Csóványosra.
Sétáltunk éjszaka a réten szarvasokat lesve és esőben a Nagy-Kősziklán.
Idén nem fogyott a körözött, de a lekvár annál inkább. A papírkészítés sem örvendett nagy népszerűségnek, a hetes fonásos karkötők viszont folyamatosan készültek (még kirándulás közben is).
A névtanulós játékhoz senkinek sem volt kedve, de a vetélkedőn mindenki jól tudta a többiek neveit. A „tétova teve” oázisában szagos mügéből készült a pálma, a „pupák pék” kenyértésztája taplóból volt a fakéreg dagasztó teknőben, a „moszkitó kórus” pedig bikmakkból.
A tábortűznél a legnépszerűbb dalok teli torokból szálltak, kirándulás közben az alkalmi fiúkórus túlszárnyalt hangerőben egy operaházi énekest.
Az őzike alsó állkapcsát az aszfalton találtuk, a lábáról viszont még nem bomlott le a szőr. Az éjszaka a tetőn zajongó pele egyszer csak háton feküdt a női mosdónál, oly élethűen, hogy azt hittük csak tetteti magát.
A Duna vizének teljes testfelülettel történő vizsgálata sajnos elmaradt, helyette sok érdekességet megtudunk a vízről. Közkívánatra számháborúztunk, idén sértődés nélkül sikerült.
Nevethettünk két pelés történeten, és megtudtuk, mit tegyünk, ha vaddisznóval találkozunk. Jót mulattunk a színi előadásokon, és komolyan válaszoltunk a vetélkedő kérdéseire.
Hallgattunk kiselőadást a csillagokról, és sok mindent megtudtunk a komposztálásról a Zöld Híd munkatársának segítségével.
Az étkezéseknél még fokozottabban figyeltünk arra, hogy ne pazaroljuk az élelmiszert: ez olyan jól sikerült, hogy ilyen kevés tányérról lesöpört maradékkal még nem találkoztunk.
Végül eredményt hirdettünk: három szoba első helyezett lett a tisztasági versenyben; a csapatfeladatokat az egyik csapat kimagaslóan teljesítette; a színi előadásnál nehéz dolga volt a zsűrinek.
Idén augusztusban még vár ránk egy Süldő tábor a 13-16 éveseknek, jövőre ismét Vadmalac tábor a 9-12 éveseknek! Várunk szeretettel!
Kitartó önkénteseink mellé idén újak is csatlakoztak, egyikük régi táborosunk! Köszönjük a munkájukat!
Vadmalac tábor a facebook-on:
Még több kép található itt a táborról!
Régebbi táborokról itt olvashatsz hirdetést és beszámolót.