Mit vásároljak karácsonyra?
Régen kosárral és vászonszatyorral mentek a sarki fűszereshez, ma műanyag táskákkal és zacskókkal megrakodva lépünk ki a szupermarketekből. Régen a karácsony a szeretet ünnepe volt, ma tárgyak egymásnak adásáról szól. Régen személyes kapcsolat volt az eladóval, ma árufeltöltők vannak az üzletekben.
Szerda délelőtt, a szokásos időpontban a váci Földváry Károly Általános Iskola ötödikes diákjaival érkeztünk a Váci Idősek Otthona és Klubja Rádi utcai részlegébe, hogy izgalmas környezeti nevelés programot tartsunk idősek és gyerekek számára. A téma adott volt, hiszen előző pénteken volt a „Ne vásárolj semmit!” nap. Persze, mikor rákérdeztünk, milyen jeles nap volt, mindenki a fekete pénteket említette. Bemelegítésként elmeséltük a „Ne vásárolj semmit!” nap lényegét, és helyre tettük az ugyanerre a napra szervezett ellenkampányt is.
Máris az asztalokra került két A3-as lap színes képekkel, melyeken üzlettípusokat láthattunk a régi és a mai világból, valamint a bevásárláshoz kapcsolódó eszközök képei serkentették a gondolkodást, visszaemlékezést. A gyerekek egyre lelkesebben kérdezgették az asztalnál ülő időseket, akikből folyt az emlékezés a régi vásárlásaik élményeiről. Megtudtuk például, hogy hitelben lehetett vásárolni, és a kereskedő nem számított fel érte kamatot! Bizalmon alapult az egész.
Tudták? Az első magyar ABC, amely önkiszolgáló rendszerben működött, és az élelmiszeren kívül más árut is lehetett kapni, 1963. április 1-én nyílt meg Vácon, a Deákváron épült új lakótelepen.
A következő feladat a „Most mutasd meg!” volt. Mint kiderült, a gyerekek activity-ként ismerik, míg az idősek „Amerikából jöttem” néven említették a játékot. Minden asztaltól egy lelkes gyerek húzott az előre kikészített kártyákból, melyeken a vásárlással kapcsolatos szavak voltak. Néhányan ötletes megoldással mutatták be a feladatot.
A felesleges áruk fórumán előkerültek a reklámújságok, melyekben felesleges árukat kellett keresni. Bizony sok, elemmel vagy elektromos árammal működő kütyü végezte karikába zárva!
Ismét képeket tettünk az asztalra, melyek kapcsán ajándékozásról beszélgettek a résztvevők. Az idősek máris sorolták az ajándékokat, karácsonyi ételeket. Előkerült az is, hogy a vásárolt vagy a saját készítésű ajándék-e a jobb.
Mit tudtunk meg a régi karácsonyokról?
Nem nagyon volt ajándék, mert nem ez a lényege a karácsony ünnepének! Ha volt, az is saját készítésű. Egymással volt a család, beszélgettek. A szaloncukrot maguk készítették, ahol készítettek. A karácsonyi asztalon káposztás étel volt, aszalt gyümölcsök és dió. Nem volt díszes karácsonyfa: egy ág, vagy borókabokor – felakasztva a falra – jelképezte a fát.
A középkorú résztvevők elmesélték, hogy gyerekkorukban praktikus ajándékot kaptak: főleg ruhát és cipőt, amire ténylegesen szükségük volt. És azt is hozzátették, hogy nagyon vigyáztak a ruháikra. Szaloncukor volt, de nehezen lehetett hozzájutni. Olyanról szó sem lehetett, hogy a fáról egyék le a szaloncukrot!
A környezeti nevelés program zárásaként karácsonyfa díszt készítettek, főleg a gyerekek, tejfölös pohár tetejéből és színes kartonokból.
A „Kicsik és nagyik” projekt tematikus oldala: https://www.magosfa.hu/kicsikesnagyik/
A program a Földművelési Minisztérium Zöld Forrás anyagi támogatásával valósult meg.