KEHOP 5.4.1. pályázat

Kismagos

Erdei iskola, oktatóközpont és szállás a Börzsöny kapujában…

Környezeti nevelés

Természetfürkész programok óvodásoktól a pedagógusokig…

Ökoturizmus

Élménygazdag túrák összhangban a természettel…

Virágzó vidékért

Helyi kézműves termékek, tájértékek, tegyünk a vidékért…

Magosfa kiadványok

Terepi határozók, pedagógus kiadványok, ökoturisztikai kiadványok…

Három tavaszi foglalkozás kicsiknek és nagyiknak

Két új témát próbáltunk ki idén a szokásos tavaszi foglalkozásokon: Vác régen és ma, valamint biodiverzitásbarát kertek. Sok érdekeset hallottunk, és egy új helyszínt is kipróbáltunk.

Március 27-én a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény Budapesti főút utcai részlegébe látogattunk el a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola ötödik osztályos tanulóival. A téma Vác volt.

Váci képek segítségével kezdtek el beszélgetni a résztvevők. Kiderült, ki váci és ki lakik, lakott máshol. A következő feladatnál térképek segítségével néztük meg, hogyan terjeszkedett a város az elmúlt kb. 200 év során. Összehasonlítottuk, mekkora területe volt a városnak régen és mekkora van ma, hogyan változtak az utak, hol volt a vasút, buszpályaudvar, hova települtek az üzemek, hogyan változott a piac és a vásár helyszíne stb.

Ezután arról beszélgettek az asztaloknál ülők, vajon mire használták a Dunát régen, és mire használják ma. A válaszokból láthatjuk, hogy nagyon változatosan: fürdésre már régen is használták, viszont például a múltban az északi részen horgonyzó malomhajók mára már eltűntek. A hajózásnál kiderült, hogy a gőzösök megjelenéséig a teherszállító hajókat felfele a partról vontatták.

Szintén képek segítségével elevenítettük fel a város ikonikus üzemeit. A gyerekek hallhattak számos történetet a gyárakban folyó munkáról. Például az egyik néni a Forte-ban dolgozott, ő kezelte a filmlyukasztó gépet.

A Kultúraktív Egyesület két munkatársa feladatlapok segítségével arról kérdezte az asztaltársaságokat, hogy milyen volt régen és milyen ma gyereknek lenni Vácon.

Az alkalom zárásaként kavicsokat festettek a résztvevők.

Árpádosok Vác történetével ismerkednek

 

Május 15-én a Karolina Általános Iskolából érkezetek a Budapesti főúton található Idősek Klubjába harmadikosok, hogy a biodiverzitásbarát kertek témáját dolgozzák fel közösen az idősekkel.

Bevezetésként megismerkedtünk a biodiverzitás fogalmával, és azzal, miért fontos odafigyelni a megőrzésére, valamint milyen apró változtatásokat tehetünk életünk során, hogy segítsük a biodiverzitás megőrzését. Az első feladatban a kiosztott képek segítségével indítottuk el az emlékezést: miként nézett ki régen egy hagyományos kert? Ennek átbeszélése után a kontraszt képek segítségével arról beszélgettünk, hogy a mai modern gondolkodással „rendben” tartott kertek hogyan veszélyeztetik a biodiverzitás fenmaradását.

A következő feladatban a madarak fontosságáról esett szó. Azt mindenki tudja, hogy érdemes őket becsalogatni a kertünkbe itató, etető és odúk kihelyezésével, viszont fontos azt is tudni, hogyan etessük és itassuk őket. Ezeket a szabályokat beszéltük meg a feladat során.

Kertünkben számos „nem szeretem” állat lakik. Ezek egy része káros, egy része viszont nagyon is hasznos! Kártyák párosításával ismerkedtünk meg néhány növény kártevőjével, azok fogyasztójával és azzal, milyen élőhelyet kell ezeknek a fajoknak biztosítani, hogy fennmaradjanak és a kártevők kordába tartásában továbbra is segítsenek.

Ezután egy lepke képét rakták ki puzzle-ből, majd minden csapat elmesélte, hogy miért fontos az a lepke. Összefoglaltuk, hogyan tartsuk rendben kertünket, mit kezdjünk a virágzó „gyomokkal”, mi is az a mozaikos kaszálás és mindezek hogyan szolgálják a beporzók érdekeit. Végül minden asztaltársaságot megkértünk arra, hogy rajzolják le saját biodiverzitásbarát kertjüket és mutassák be azt a többi csoportnak.

A Karolinások az idősek otthonában

 

A harmadik foglalkozást június 18-án tartottuk a Váci Kisvác-Középvárosi Óvoda Nyár utcai tagovodájában. A téma itt is a biodiverzitás barát kert volt, kihasználva, hogy az óvoda udvara tele van olyan helyekkel, amelyek jó háttérként szolgáltak. A résztvevőket négy csoportra osztottuk, mindegyikben volt egy idős és óvodások. Az udvaron 4 állomást alakítottunk ki, amelyek között forgószínpad-szerűen haladtak a csapatok, minden állomáson 10-15 percig tartózkodtak a résztvevők.

Legelőször a kiscsoportok kaptak egy képekkel teli lapot, amelyen egy hagyományos kiskert elemei láthatók, majd egy másikat, amelyen betonozott, tujával beültetett és nyírt gyepet tartalmazó területeket láthatunk. Röviden átbeszéltük, kinek milyen a kertje, hogy a nagyszülők miként gazdálkodtak otthon és mennyire volt természetes a sokszínűség, miért fontos, hogy minél több fajt tartalmazzon a kert; valamint azt, miért nem célszerűek a modern gondolkodás szerint létrehozott, fajszegény, csupasz kertek.

Az egyik állomáson a kiskakas szemétdombjáról derült ki, hogy nem volt más, mint egy komposztdomb. Kártyák segítségével szétválasztották, mi mehet a komposztra és mi nem. Érdekes volt megfigyelni, mennyire nem tudják a mai óvodások, mi volt a szemétdomb: számukra ez egy olyan domb, ahol műanyag, üveg, papír és fém hulladék van.

A másik állomáson kártyák segítségével ismerkedtek meg néhány növényfaj károsítójával, annak ellenségével és a kártevőt fogyasztó faj számára hasznos búvóhellyel.

A harmadik állomáson sok-sok élelmiszernövényünk képét kellett szétválogatni aszerint, vajon mi maradna, ha eltűnnének a beporzók. A döbbenet után arról beszélgettünk, mit tehetünk annak érdekében, hogy a beporzók megmaradjanak. Például olyan sok és sokféle virágot ültetünk, mint ahogy az óvoda udvarán látjuk.

A negyedik állomáson a madarak fontosságát hangsúlyoztuk. Megbeszéltük az itatás és etetés szabályait, hogy tényleg segítsünk nekik átvészelni a telet.

Kézműves foglalkozás zárta az alkalmat. Minden résztvevő elkészített egy fülbemászó búvóhelyet: kis cserépbe madzagot fűztek, hogy fel lehessen kötni a fára, majd szalmát tömtek bele.

A Nyár utcai óvoda udvarán

 

Mindhárom foglalkozás nagyon jó hangulatban telt, idősek és gyerekek sok, érdekes információt kaptak és osztottak meg egymással.

 

A „Kicsik és nagyik” projekt tematikus oldala: https://www.magosfa.hu/kicsikesnagyik/

Az eddigi foglalkozásokról szóló hírek: https://www.magosfa.hu/cimke/generaciok-kozotti-tanulas/

 

A program Vác Város Önkormányzat Képviselő Testülete pályázati támogatásával valósult meg.