Kismagos

Erdei iskola, oktatóközpont és szállás a Börzsöny kapujában…

Környezeti nevelés

Természetfürkész programok óvodásoktól a pedagógusokig…

Ökoturizmus

Élménygazdag túrák összhangban a természettel…

Virágzó vidékért

Helyi kézműves termékek, tájértékek, tegyünk a vidékért…

Magosfa kiadványok

Terepi határozók, pedagógus kiadványok, ökoturisztikai kiadványok…

Süldővé értek a Vadmalacok

 

Nyár végén, gyönyörű időben, szakítottunk ki néhány fiatalt az iskolakezdés várakozásából. Az idei tábor rövid volt, jövőre már egy heteset tervezünk.

 

Szép számmal vannak régi Vadmalac táborosaink, akik elmúltak 12 évesek, viszont jól érezték magukat a táborban, ezért szívesen jönnének még a Kismagosba környezeti nevelés programra. Idén először rendeztünk a nagyobb korosztálynak Süldő tábort. Augusztus utolsó hete kilenc gyereknek volt alkalmas, a többiek pedig remélik, hogy jövőre olyan időpontot találunk, amikor ők is el tudnak jönni.

 

 

Az egész tábor a biomimikri bűvkörében telt, vagyis a természet által ihletett találmányokkal kapcsolatban figyeltük meg a természetet. Minden feladat, minden kirándulás arról szólt, hogy próbáljuk más szemmel nézni a természetre. Nem a faj neve vagy a társulások összetétele volt a lényeges, sokkal inkább a működésük: mit tud az a kis élőlény, hogyan vannak kapcsolatban a fajok, hogyan csinálja a természet, hogy fenntarthatóan működik immár 3,8 milliárd éve. Erre próbáltuk rávezetni a gyerekeket néhány feladattal, majd a tábor során minden résztvevő az általa húzott tulajdonságot kereste a természetben. A megfigyeléseikről az utolsó nap este be is számoltak.

 

Az egész napos túra a Csóványosra vezetett, a pihenőknél beszéltünk az élővizek tisztaságáról, a kívülről bevitt szerves anyag veszélyeiről; a víz romboló erejéről, eközben megfigyeltük, hol nem tudja kifejteni hatását; a tölgyesek és bükkösök aljnövényzetének különbségéről és okairól.

 

 

 

 

Megcsodáltuk a kilátást a Nagy-Kőszikláról, majd délután gombákat kerestünk, hogy megfigyeljük az azonosságokat és a különbségeket. Túráztunk éjszaka a völgyben és a réten, és sok fontos dolgok megtudtunk a vaddisznókról és szarvasokról.

 

 

 

A tábor végén vetélkedőn mérte össze tudását a három csapat, mely kérdései az előző napokon a környezeti nevelés programokon elhangzott és látott dolgokból tevődtek össze. Majd jóízűen elfogyasztottuk a tábortűznél sütögetett szalonnát, hagymát, debrecenit, kenyeret.

 

 

 

Az esték sem voltak unalmasak: kártyáztunk és társasjátékoztunk, no meg folyamatosan készültek az elmaradhatatlan hetesfonásos karkötők.

 

Két középiskolás önkéntesünk profin működött a háttérben, és még a gyerekekkel is jó viszonyba kerültek. Köszönjük a munkájukat!

 

Süldő tábor a facebook-on:

Még több kép található itt a táborról!

 

Régebbi táborokról itt olvashatsz hirdetést és beszámolót: