A tavalyi évvel ellentétben idén, június 20. és 22. között összehoztuk a folyótisztítási túránkat. Nem verte el az eső, nem jött áradás, vagy családi probléma.
Ez az írás azért készült, hogy honlapunk olvasói számára is érzékeltessük az akció jellegét, eredményeit. Ugyanakkor nem titkolt célunk bátorítani másokat hasonló tisztítási munka szervezésére.
Lezajlott az első regionális Méltányos Vásár, egyben a két éves "Méltányos fogyasztás" című, a EuropeAid által támogatott országos program nyitó eseménye.
A Magosfa Alapítvány kuratóriuma 2008. május 26-i ülésén elfogadta a szervezet 2007. évi közhasznúsági jelentését. A dokumentumot mellékletként szerepeltetjük.
Emlősök, állatnyomok, illetve tájékozódástémakörben szervezünk 15 órás, nem akkreditált továbbképzéseket 2008 őszén. Ajánljuk tanároknak, valamint bárkinek, aki a témák iránt érdeklődik, és gyerekeket is szívesen visz terepi programokra.
Az első regionális Méltányos Vásárra (a Misztrál Regejáró Fesztiválhoz kapcsolódva, Nagymaroson) helyi termelők, fair trade forgalmazók jelentkezését várjuk.
Helyi termék programunkat folytatjuk, sőt kibővítettük. Két éves, a Europe Aid által támogatott „Méltányos fogyasztás” címűprojektünk része 4-4 regionális Fair Trade (=méltányos kereskedelem) vásár megszervezése. Az első ilyet a Magosfa szervezi, a nagymarosi Misztrál Regejáró Fesztiválhoz kapcsolódva.
A Magosfa Alapítvány terepivezető klubjának júniusi összejövetelén filmvetítést tartunk a klímaváltozással kapcsolatban. Vendégünk a film egyik alkotója, Tóth Zsolt Marcell (Természetfilm.hu Egyesület) lesz, akivel a filmvetítés után beszélgetésre is sor kerül.
A globális klímaváltozás nem csak az antarktiszi táplálékláncot, de a trópusi szigeteket körülölelő korallzátonyokat is veszélyezteti. A Föld északi, legzordabb vidékét benépesitő inuitok évezredes hagyományaik feladására kényszerülnek, a korallzátonyok elpusztulásával pedig egész szigetcsoportok válnak a hullámok martalékává, magukkal ragadva még a felfedezetlen kultúrákat.
"Felébredt az erdő" - Családi program a Gyadai Tanösvényen
Az eső miatt elmaradt áprilisi programot május 31-én, az immár teljesen kizöldült erdőben tartjuk meg! A Naszály oldalában haladó tanösvény alkalmi állomásain a családokat váró erdészek, vadászok, környezeti nevelők segítségével élményszerű bepillantást nyerhetünk a természet titkaiba.